A napok szörnyű gyorsasággal teltek el miután Damon magához költöztetett, és már három hónap is eltelt azóta, hogy a Salvatore-villa lett az otthonom. Az idősebbik testvér még mindig nem törődött bele a baba-dologba, de maga mellé vett ennek ellenére is, mert hogy őt idézzem: "Az én kölyköm, vagy mi..." Elijah is folyamatosan kutat ennek az ügyében, de egyelőre sok mindent nem tudott kideríteni, az azonban biztos, hogy a terhesség az a megszokott formában fog lezajlani, viszont, hogy utána a kicsire mi vár, azt nem lehetett tudni még. A vámpírvadász vámpír Ric ügy sem oldódott még meg, de próbálunk rájönni, hogy hogyan lehetne megszakítani a kapocsot Ric és Elena között, hogyha meghal az egyikük, a másik ne kövesse őt.
Az augusztus még Mystic Fallsban is elviselhetetlen volt. Bent ültem a hűvös nappaliban, de még így is hőgutát kaptam, terhesen ráadásul ez dupla olyan szörnyű érzés volt, de igyekeztem nem gyengének mutatni magam, szokásomhoz híven. Elena végig mellettem volt, segített mindenben, hiába ellenkeztem. Bár az jobban zavart, hogy Damon viszont szinte a házból sem engedett ki. Mintha csak aggódna, amit persze mindig sikerült aláásnia. Viszont aminek roppant örültem, hogy Sam megjelent pár héttel ezelőtt, és miután meghallotta a nagy hírt, azonnal minden segítségét felajánlotta, és átmenetileg be is költözött hozzánk az idősebbik Salvatore nem éppen legnagyobb örömére, de ez akkor nem nagyon érdekelt.
Az a nap is ugyanúgy indult. A napsugarak beszűrődésére ébredtem a sötétítőn keresztül a hatalmas ágyban Damon szobájában, mellettem a vámpír még nagyban aludt. A fürdőbe mentem, majd első dolgomként a hasamat néztem a tükörben, mint minden reggel. Egyre jobban növekedett, és egyre inkább kezdtem valósnak érezni ezt az egészet, hogy anya leszek... Megingattam a fejem, majd fogat mostam, rendbe tettem magam, és végül felöltöztem, majd lebattyogtam a nappaliba, ahol Elena fogadott nagy meglepetésemre, és elég idegesnek tűnt.
- Szia Elena- köszöntem neki mosolyogva- Mi újság?
- Én... Olivia... Ugye nem tettél semmi ostobaságot?!- szegezte nekem a kérdést
- Milyen ostobaság?- ráncoltam a homlokom értetlenül
- Úgy érti nem adtad-e el a lelked...- hallottam meg Stefan hangját a küszöbről, majd odafordultam és láttam, hogy takar valakit, vagy valakiket
- Mivan?- hüledeztem a felvetés hallatán- Dehogyis... Mivan?! Mi folyik itt...?
- Oli...- súgta Elena nagyot nyelve, de nem tudta befejezni, ugyanis ekkor egy újonnan érkezett lépett elő Stefan mögül
Valószínűleg teljesen elfehéredhettem, kicsit sokkot is kaphattam. Az az ember... Velem szemben, a gyönyörű, zöld szemeivel onnan pislogott rám, és én nem tudtam elhinni, hogy ez a valóság. Úgy gondoltam, még mindig álmodok, mert nem lehet itt. Ő nem állhat velem szemben. Ő meghalt, és nagy nehezen elfogadtam a tényt. Hogy lehetne ő itt, a Salvatore-villa nappalijában?!
- Bogaram...- tett egy lépést közelebb, mire könnycseppek szöktek a szemembe, és nagyot nyeltem
- Dean?!- erőltettem ki ezt az egyetlen egy nevet a torkomon, majd odarohantam és a nyakába borulva zokogni kezdtem
- Ccsss...- simogatta a hátamat vigasztalóan, pedig ezek örömkönnyek voltak
Fogalmam sincs, hogy lehet itt, de itt van... Teljes valóban, meg tudom érinteni, hallom őt, és látom őt. Itt van!
- Olivia...- szorított magához- Kérlek, mondd, hogy semmi baromságot nem csináltál! Kérlek!
Csak megráztam a fejem, hiszen megszólalni nem tudtam a sírástól, ám hirtelen Dean válla fölött a lépcső alján álldogáló, hüledező Damont pillantottam meg. Gondolom, ő sem hitt a szemének, és biztos voltam benne, hogy tőle is megkapom majd ugyanazt a kérdést, amit Elenától és Deantől is, de most nem érdekelt a Salvatore-vámpír. Kibújtam Dean karjai közül, és a kezeim közé fogtam az arcát.
- Hogyan? Én... Istenem! Hogy lehet ez?!
- Fogalmam sincs...- súgta a fejét ingatva- Csak... Nem tudom... Egy fakoporsóban riadtam fel... És sikerült kijutnom onnan... Nem messze voltam Mystic Fallstól...- magyarázta a dolgokat, bár láttam, hogy ő sem érti ezt az egészet- Szóval idejöttem...
- Hozzánk...- tette hozzá Elena, és láttam rajta, hogy beleborzong a gondolatba is
- Honnan tudhatnánk, hogy tényleg te vagy az?!- lépett elő Damon gúnyos hanglejtéssel
- Sam!- kiáltottam a fiatalabbik Winchesternek, aki a lenti vendégszobában lakott- Hozd a szentelt vizet, meg egy ezüst kést!
- Jövök...- hallottam Sam-et, majd pillanatokon belül meg is jelent, ám ahogy meglátta bátyját, megtorpant
Ugyanúgy reagált, mint én. Ő sem hitt a szemeinek, hosszú percekig csak állt egy helyben, majd magához ölelte Deant, aki szintén így tett az öccsével. Végül elengedték egymást, és Dean magához vette a hozott dolgokat. Egyik sem hatott rá. Tényleg ő volt! Tényleg az igazi Dean Winchester állt velünk szemben... És próbáltam felemészteni, hogy igen... Dean él!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése