17. fejezet

Miután megérkeztem Los Angeles-be, már este fele járt az idő, de otthon, a kis lakásomban elővettem a laptop-omat, és valami új munka után kezdtem keresni, hiszen az előző munkaadómnál felmondtam, mikor kiderült, hogy huzamosabb ideig leszek Mystic Fallsban. Igazából bárminemű munka megfelelt volna, csak tudjam magam eltartani, és a későbbiekben a kicsit. Amellett, hogy az álláskínálatokat böngésztem, pár könyvet vettem elő, valamint az interneten kutakodtam, hogy mi lehet egy ember-vámpír gyereknemzés következménye a terhességre, illetve a gyerekre nézve, de semmi használható információt nem találtam. Reméltem, hogy Elijah több szerencsével jár, hogy esetleg a boszorkányok, akiket ismer, tudnak segíteni. De féltem, hogy itt még ők sem tudnak mit mondani...
Éjjel 11-kor még kint üldögéltem a kis erkélyemen a laptopom, és egy bögre meleg kakaó társaságában. Éppen egy irodai állásra kattintottam rá, mikor kopogás ütötte meg a fülem, és az én bejárati ajtóm volt a hangforrás. Értetlenkedve lépdeltem át a nappalin egészen a bejáratig. Ki lehet az? Senki nem tudja, hogy visszajöttem, meg alapból is... Lassan éjfélt mutat az óra. A kis láncos zárt nem húztam el, csak résnyire kinyitottam az ajtót, ameddig a lánc engedte és megnéztem, ki keres. Az állam is leesett a látogatóm láttán.
- Szervusz kedves Olivia!- dőlt neki az ajtó félfának Damon gúnyosan elvigyorodva- Tehetnél egy kis szívességet...
- Nem hívlak be, Damon...- szögeztem le neki- Meg amúgy is mit keresel itt?! Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Elijah beköpött?
- Nem kellett beköpnie...- forgatta a szemeit- Mindent hallottam, amit beszéltetek... Tudod vámpír vagyok, vannak szuperképességeim...
- Menj el!- csuktam volna be az ajtót, ám Damon a tenyerével megállította azt
- Ha behívsz, ha nem, vissza foglak vinni!- sziszegte
- Sok sikert!- csaptam rá az ajtót, majd visszamentem az erkélyre, ám Damon termett előttem

- Ha kell innen viszlek le!- állt szorosan elém, és nem hagyta, hogy bármerre is elmozduljak- Szóval... Vagy bemegyünk szépen, és összepakolod a holmid, vagy így viszlek el... Te döntésed!
Tudtam, hogy nem vetekedhetek Damon-nal, simán megteszi, amit mond, és leugrik velem az ötödik emeltről is, így nem volt más választásom.
- Gyere be, Damon...- álltam el előle, így be tudott már lépni a lakásba
- Na, látod, nem volt olyan nehéz?- sétált be mellettem az önelégült mosolyával az arcán, és ledobta magát a kanapéra- És most pakolj!
- Nem megyek veled sehova!
- Istenem... Miért kell ilyen makacs öszvérnek lenned? És miért nem látod be, hogy felesleges ellenem küzdened? Így is, úgy is visszaviszlek... Ha kell a csomagtartóba raklak! Úgyhogy pakolj!
- Nem!
Hagytam ott mérgesen a vámpírt, és egyenesen a hálóba mentem, bezártam az ajtót, ám az pár pillanat múlva már a helyén sem volt, és Damon lépte át a küszöböt nem éppen a legjobb kedvében.
- Azt mondtam, pakolj, Olivia!
- Nem! Nem vagy az apám, és Dean sem vagy, hogy parancsolhass nekem! Megértetted?!- meresztettem rá a dühös tekintetem
- Meg- engedett az arcvonásain, majd a táskámért nyúlt és elkezdte beleszórni a dolgaimat
- Mit csinálsz?!
- Pakolok helyetted, aztán a vállamra veszlek, és megyünk Mystic Fallsba!
- Húzz el innen de gyorsan!- kaptam ki a kezéből a dolgokat, és próbáltam kitolni a vámpírt innen, több-kevesebb sikerrel, azonban Damon hirtelen a vállára kapott, ahogy mondta, és a következő pillanatban pedig már a kocsijában találtam magam- Mi... Te... Gyűlöllek!
- A szabályok a következők..- fordult felém, megtámaszkodva az ülésen- Nem ellenkezel, nem szólalsz meg, csendben maradsz és akkor nem kell a csomagtartóba utaznod? Elég világos volt, amit elmondtam?
Szúrós szemekkel néztem rá, és egyszerűen bemutattam neki, de ő csak elégedetten elmosolyodott és beindította az autót.

*

Hosszú volt az út a virginiai kisvárosig, és tényleg nem szólaltam meg egész idő alatt egyszer sem. Nem azért mert ez volt Damon "szabálya", hanem azért, mert szépet nem tudtam volna a fejéhez vágni.
Ahogy beértünk a városba, pár perc után értetlenkedve dőltem előre. Nem a Gilbert-ház felé mentünk.
- Hova viszel, Damon?- kérdeztem rá azonnal
- Nocsak, már azt hittem végleg elvitte a cica a nyelved...
- Damon!
Nem felelt, viszont pár perc múlva megkaptam a választ. A Salvatore-villa előtt parkolt le, majd kiszállt, fogta a táskámat és bement, engem meg sem várva, így lassan, de utánalépdeltem. A nappaliban Stefan üldögélt, aki mosolyogva fogadott. Már éppen megkérdeztem volna, hogy mi a franc van, mikor Damon jött vissza az emeletről.
- Menj, pakolj ki...
Értetlenül pislogtam rá, majd Stefanra, de Damon karon ragadott és felhúzott a szobájába.
- Mostantól itt laksz!