Család. De mi is az a család? Anya, apa, gyerek, vagy gyerekek. De nem mindenkinél. Nekem a család állt egy apából, a két haverjából, meg az egyikük két fiából. Család ez? Igen. A mi világunk-féle család. De én soha nem ilyenről álmodtam magamnak. Én gyerekeket akartam, egy szerető férjet, fehér fakerítéses családi házat nagy udvarral, ahol a kicsik játszhatnak a kutyájukkal, macskájukkal, áthívhatják a barátaikat. De féltem, hogy ezt soha nem kapom meg. Soha!
Az ebédhez terítettem meg az étkezőben Stefan segítségével. Feltettük a tányérokat, evőeszközöket, majd Stefan visszament a konyhába szalvétáért, míg én még a poharakat pakolgattam. Mire minden elkészült, Elena hozta is az ételt. Tejszínes-csirke, az egyik kedvencem volt mindig is. Mikor Jeremy is leért, négyesben ültünk le az asztalhoz, és sorban szedtünk a meleg étekből, ám mikor rám került a sor, szörnyű hányinger jött rám, amit a csirke okozott. Fogalmam sincs miért lettem tőle rosszul, hiszen mint említettem, eddig imádtam ezt.
- Jól vagy, Oli?- kérdezett rá Elena látva az elfehéredő arcomat
- Aha... Csak, csak...- nem tudtam, mit mondani, ugyanis rohannom kellett a mosdóba, még az éppen érkező Damont is kis híján fellöktem
Épphogy beértem a fenti fürdőbe, már viszont is láttam a wc alján a reggelimet. A fürdőkád szélére támaszkodtam, és próbáltam nem elájulni, még hideg vízzel is meglocsoltam az arcom. Mikor úgy éreztem, kicsit enyhült a rosszul létem, nagy nehezen felálltam, majd miután elrendeztem magam, kiindulta a fürdőből. Ahogy kinyitottam az ajtót, Damonnel találtam szembe magam, aki éppen kopogni készült, amint láttam.
- Jól vagy?!- kérdezte az arcomat fürkészve, amire csak csendesen bólogattam- Igazán?! Pedig úgy nézel ki, mint akit a hullaházból szalajtottak...- Nagyon vicces vagy...- nyöszörögtem, miközben a szobámba mentem
- Hát de tényleg... Tudod, hogy én nem hazudok...- dobta le magát az ágyamra, majd én is lefeküdtem- Szóval? Oszladozol is már...- vigyorgott rám
- Dögölj meg!- vágtam fejbe a párnámmal- És most fogd be... Aludnék...
- Csak nehogy örökre...- nevetett
- Damon...- sóhajtottam fel morogva, majd elnyomott az álom
A következő napok mind így teltek el, ezek az állandó rosszullétek nem hagytak békén. A hét végére már napi háromszor is rám jött, és ezt már a körülöttem lévők sem bírták tétlenül nézni. Elena fel is hívta Meredith-t, az orvos-ismerősünket, hogy jöjjön ki hozzánk megvizsgálni engem. Másnap reggel a nő már ott is volt. Elmondtam neki a tüneteket, a rosszullétet, hányingert, hányást, émelygést... Mindent. És mi lett a vége? Behívott a kórházba, hogy további vizsgálatokat csináljon. Még aznap el is végezte őket, egészen délutánig a kis orvosi szobában üldögéltem, és mikor visszajött, már az eredmények is nála voltak.
- Olivia...- kezdte komolyan
- Jézusom...- fújtam ki egy nagy adag levegőt- Rosszul kezdődik... Damonnek lesz igaza... Halál"lánya" vagyok...
- Mi? Dehogyis! Nem rossz hírt akarok közölni, hanem teljesen az ellentéte!- húzta egy mosolyra a száját Meredith, de én csak kérdőn meresztettem rá a szemeimet, mire még mindig mosolyogva megadta a választ- Babát vársz! Gratulálok!
Megfagyott a levegő is körülöttem. Mi van velem?! Mit várok? Babát?! Terhes vagyok?! Én?! De kitől?! Az tuóbbi egy hónapban csak Damonnel voltam együtt, meg azelőtt is egy hónappal, és senki mással, de tőle nem lehet gyerekem, hiszen vámpír! És köztudott, hogy a vámpírok nem tudnak gyereket nemzeni.
- Itt... Valami félreértés lesz!- pattantam le a vizsgálóágyról- Nem lehetek terhes! Nincs kitől terhesnek lennem!
- Olivia, itt van feketén, fehéren...- adta a kezembe a papírjaimat, majd elolvasva, tényleg ott volt, de hogyan?!
Idegesen hagytam ott Meredith-t kezemben a kartonommal, és rohantam hazáig. annyira össze voltam zavarodva, annyira nem értettem. Hogy lehet ez?! Ez abszurd! Ilyen nincs! Nem lehetek terhes! Szinte már sírtam, mikor berontottam a bejárati ajtón, amire a nappaliban lévők érdekesen néztek rám, de nem érdekelt, csak felrohantam a szobámba, és egy ajtócsapást követően az ágyamra vetettem magam. Csak zokogtam, és zokogtam. Ez nem történhet meg! Nem! Csak egy férfi lehet a gyerek apja... Damon! De hogyan?! Ez elméletileg lehetetlen!
Két perc sem telt el, és Elena szaladt a szobába nyomában Jeremyvel.
- Mi történt?!- kérdezték azonnal, miközben megöleltek
- Van itt a házban rajtatok kívül bárki is?- hüppögtem, ahogy letöröltem a könnyeim, ők megrázták a fejüket, így nagy levegőt vettem, és kinyögtem- Terhes vagyok! És... És... Damon az apja! Mert más nem lehet. De ez nem lehetséges, hiszen ő vámpír, de csak ő volt... Miért? Hogyan? Istenem!- tört ki belőlem újra a sírás
A hír hallatán mindketten ledöbbentek, de továbbra is öleltek, és mellettem voltak egész délután. Estére kicsit meg is nyugodtam, és tudtam, hogy nem titkolhatom el. El kell mondanom Damon-nek. Tudnia kell róla, nincs mese. Félve küldtem el neki egy sms-t, hogy jöjjön át, majd fél órán belül a vámpír máris a szobámban volt. Már az első pillanatban sejthette, hogy baj van, hiszen a pirosló szemeimet nem tudtam elrejteni.
- Mi történt? Jönnek érted a hullaszállítók?- próbálta megint elpoénkodni
- Hjajj... Hallgatlak...- sóhajtott fel a szemeit forgatva
- Nem köntörfalazok... Kimondom...- tördeltem a kezeim, majd felnéztem az igéző szempárba- Terhes vagyok... Damon...
Ahogy kimondtam ezt a mondatot, Damonnek érdekes lett az arckifejezése. A hitetlenség vegyült az értetlenséggel, és megszólalni sem tudott, ahogy elnéztem.
- Mivan?- hallottam meg végül az értetlenkedő hangját- nem lehetsz terhes! Nem lehetsz!
- Az vagyok...- suttogtam, miközben a kezébe adtam a papírt, amin rajta állt
- Nem, nem, nem!- emelte egyre feljebb a hangját, de nem rezzentem össze, tudtam, hogy így fog reagálni- Ez lehetetlen! Nem! Én nem tudok gyereket csinálni! Ez itt hibás!- dobta el dühösen a papírokat- Az első dolgom lesz holnap megölni Meredith Fell-t! Ez hazugság! Nem vagy terhes! Tőlem nem!
Mérgesen viharzott ki a szobából, én pedig lefagyva álltam a szoba közepén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése