2013. április 4., csütörtök

3. fejezet


Elijah, az Ősi Vámpír a motelszoba ablaka előtt állt, és rezzenéstelen arccal nézte a kint közlekedő autókat, sétáló embereket, míg én és Dean csak meredtünk egymásra. Nem tudtam őt megérteni. Ő volt az, aki minden gond nélkül végzett volna bármi sötét teremtménnyel, ha az az útjába kerül, de most nem... Most egyet behívott közülük a lakhelyére és nem volt hajlandó válaszolni az egyetlen egy feltett kérdésemre... Miért?
- Hahó, megjöttem!- csapódott ki a szoba ajtaja, és lépett be rajta Sam, aki meg sem lepődött, mikor meglátta Elijaht, sőt... kezet fogott vele- Áh! Elijah! Helló!
Oda és vissza kapkodtam a fejemet a vámpír, Sam és Dean között. Most már véglegesen összezavarodtam.
- Na jól van...- roskadtam le a mellettem álló fotelbe, és az arcomat a tenyerembe temettem- Valaki beavatna most már?
- Azért vagyok itt, hogy segítsek nektek...- fordult felém a maga nyugodt stílusában Elijah
- Segíts?- vontam fel kérdőn a szemöldököm- Mégis miben? Egy vámpír?
- Jelenleg azért vagyok itt, hogy elmondjam, a városban kik a vámpírok- ült le a velem szemben lévő fotelbe az Ős, és tette keresztbe a lábaot, hogy aztán az alhasán összekulcsolt kezeivel hátradőlhessen- Sorolhatom a neveket, Ms. Sommers?- kétkedve pislogtam rá, de éreztem, hogy meg lehet benne bízni, így bólintottam és Elijah elővett a zakója belsőzsebéből egy borítékot, majd kinyitotta és letett elém egy képet- Stefan Salvatore...- a szemeim kikerekedtek, tudtam, hogy valami nem stimmel vele- Gondolom, nem kell bemutatni, Elena, az unokahúgod barátja- csukott szemmel biccentettem a fejemmel, majd újra a borítékra, és a következő képre néztem- Caroline Forbes, Elena barátnője- tett elém egy fotót egy szőke lányról, akit felismertem, hiszen párszor találkoztam vele, de döbbenetre időm sem volt, jött is a következő kép- Damon Salvatore...
A telefonom, amit a kezemben forgattam, abban a pillanatban a földön landolt, ahogy meghallottam ezt a nevet. Damon Salvatore. Rásandítottam a képre, és azt se mondhatom, hogy Mystic Fallsban két Damon Salvatore él, ugyanis az a Damon nézett rám vissza a fotóról, akivel ma reggel együtt zuhanyoztam. Forgott velem a világ, az arcom újfent a tenyerembe zártam. Próbáltam összeszedni a gondolataim, de nem ment, teljesen leblokkolt az agyam. Csak menni akartam, menni el innen. Nem is haboztam sokáig, felpattantam a helyemről, megcéloztam a kijáratot és már ott sem voltam. Kirohantam a szobából, és szószerint futottam és végül ott lyukadtam ki, ahol pont most nem kellett volna, de nem érdekelt. Becsöngettem és vártam, hogy beengedjenek. Az ajtó hamarosan ki is tárult.
- Olivia, szia. Hát te?- fogadott Stefan mosolyogva
- Bemehetek?- kérdeztem, de meg sem vártam a válaszát, úgy sétáltam be- Damon itthon van?
- Fent van...- mutatott az emeletre a fiatalabbik Salvatore- Megyek, szólok neki, hogy keresed.
Rá se nézve, bólintottam és hallottam, hogy már megy is fel a lépcsőn. Amíg ők elvoltak, én idegesen tördeltem a kezeim, miközben a Salvatore-ház nappalijában sétálgattam fel és alá. Az információk, amiknek a birtokába kerültem nem sokkal ezelőtt, teljesen letaglóztak. Hogy lehettem ilyen vak? Pont én. Elijah szavai még mindig a fülemben csengettek, szóról szóra emlékeztem mindre. Egyáltalán minek jöttem ide azok után? A fejéhez vágom, hogy "Tudom, mi vagy!"? Az lenne életem legostobább döntése. Csalódottan ráztam meg a fejem, és döntöttem úgy, hogy inkább elmegyek, de ez nem jött össze.
- Olivia!- lépdelt le lazán a lépcsőről és jött oda hozzám, hogy aztán egy puszit kapjak az arcomra- Mi szél hozott erre?
- Hát szerintem a keleti...- vontam vállat zavartan- És most el is visz- mutattam a kijáratra, de Damon nem engedte, hogy elmenjek
- De vicces valaki- vigyorodott el a szokásos módon, és veszélyesen közel hajolt hozzám- Már azt hittem azért jöttél, hogy folytassuk a reggelit... Olyan gyorsan elrohantál...- duruzsolta a fülembe, én pedig lassacskán kezdtem elveszíteni az eszemet, de szerencsére Stefan ekkor betoppant, így fellélegeztem
- Öhm... Bocsánat... Csak... Mindegy...- legyintett- Elenával leszek...
- Mi?- kaptam fel a fejem és odamentem hozzá- Úgyis indultam már haza, veled tarthatok?
- Persze...- ráncolta a homlokát, és kinyitotta nekem az ajtót
- Köszönöm- léptem ki a napsütésbe, de azért a fejem még visszadugtam kicsit- Szia Damon!- intettem a faképnél hagyott Salvatore-testvérnek és nyomomban Stefannal már el is indultam
Nem nagyon beszélgettem vele. Igazából azt se tudtam, miről lehetne vele dumálni. Egyrészt mert nem ismertem, másrészt meg mert... Na ő mégis csak egy vámpír, az ég szerelmére! Végül jobb témát nem találva az időjárástól társalogtunk egészen hazáig. Utána szerencsére nem kellett a társaságát élveznem, ő lent maradt Elenával a nappaliban, én pedig a szobámba mentem, de mikor beléptem az ajtón, egy kar font maga köré, miközben betapasztották a számat kézzel.
- Pssszt, nehogy kiabálni kezdj- suttogta a fülembe Dean, majd elengedett és a szemeibe tudtam nézni
- Mit keresel te itt?- förmedtem rá beleboxolva a vállába
- Téged?- kérdezett vissza rám meredő szemekkel- Rossz érzésem van veled kapcsolatban, bogaram...
- Pff...- forgattam a szemeimet- Már megint mit csináltam?!
- Hmm... Mondjuk esetleg... Nem is tudom...- játszotta a gondolkozósdit Dean- Belezúgtál egy vámpírba!
A szemeim a kétszereseire kerekedtek. Köpni-nyelni nem tudtam, de ő csak bámult és bámult mérgsen, megvetően, féltékenyen, de nagyon, nagyon dühösen.
- Ez nem igaz!- csattantam fel
- Jajj Olivia! Ne játszd itt nekem az ártatlant!- fintorgott rám- Tegnap este láttalak ezzel a Damon-nal... És mikor megláttad a képét, hogy ő is vámpír, úgy futottál el, mintha egy világ dőlt volna össze benned!
- Menj el innen!- emeltem rá a tekintetem, de nem volt benne harag, inkább könnyekkel teli
- Igazam van, ugye?!
- Menj el!- jelentettem ki határozottabban
- Gondolkozz el...- ingatta meg a fejét puffogva, majd kimászott az ablakon, ahol valószínűleg érkezett is
Gondterhelten terültem el az ágyamon, és kezdtem el Dean mondatain agyalni. Még hogy belezúgtam Damonbe. Ez hatalmas baromság volt. Szimplán volt egy kis fellángolás, szimplán egy jó pasi, de ennyi. Egész életem során egy valaki volt, akibe tényleg belezúgtam. Egy ember. Egy férfi, aki két perce mászott ki az ablakomon, de annak vége... Vége lett, mikor abbahagytam a vadászatot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése